damon is mine, bitches!
Akármilyen furcsának is tűnik elsőre, képzeljétek el, hogy én egy homo-sapiens, azaz inkább homo-sapiens-sapiens vagyok. A nevem debby, '96-ban, egy őszi esős (vagy nem ... kitudja ?!) kedd reggel, 29-én születtem Budapesten. Itt is élek, immáron 14. éve. Kicsit (nagyon) őrült vagyok, és hajlamos ultrahülye dolgokat csinálni - persze társasággal, nem egyedül. A barátaimért ölni tudnék; Niki, Farbcy, Zsófi, Timi, Mandy, Alexa, Szmöjli, bubis. Néha egészen normális vagyok, ekkor hozom össze a jeles bizonyítványom. Nos, ez itt a blogom, ahova leírom a mindennapjaim érdekes és furcsa történéseit. Jóétvágyat!
Damon: ‘I just have to say it once, you just need to hear it. I love you, Elena. And it’s because I love you that…I can’t be selfish with you…why you can’t know this. I don’t deserve you, but my brother does. God, I wish you didn’t have to forget this…but you do.’
dizájnolás
Halihó! Feltettetem a blog legújabb kinézetét. Világos, és egy nagyon szexi Ian Somerhalder díszíti. Azt hiszem, maradni fog egy darabig. Az első kinézettel semmi bajom sem volt, befuccsolt, ezért kellett leváltani.
Egyébként pedig, semmi különös nincs velem, ez volt az oka annak, hogy nem írtam. A hetem majdnem unalmasan telt, csupa jó jegyek *büszkefej* és semmi konfliktus M-val, sem pedig mással. Voltam fényképezni, jelentkeztem egy fotópályázatra is, ami a “Szellem a képben” címet viseli. Érdekesnek találtam a feladatot, ezért megpróbáltam. Sok variációt készítettem, ez lett a végleges, amit beküldtem. Ja, és kész van az a bizonyos netes fotóalbum, amiről egy hete duruzsoltam nektek. Flickr-re esett a választásom, itt megnézhetitek, miket tettem fel eddig. Nem profi munkák, persze, hogy nem, de azért igyekszem, és szerintem nyár óta egész sokat fejlődtem.
Más. Holnap. Holnap lesz a 14. születésnapom. És várom, nagyon, nem csak mert kapok végre valahára pénzt, és máris közelebb vagyok álmaim fényképezőgépéhez is, nem csak mert személyim lesz, hanem mert ez azt jelenti, hogy vége van az októbernek. 2 hónap máris eltelt az iskolából, két hónap múlva pedig karácsony. Furcsa, mi? Higgyétek el, ez az idő is nagyon hamar el fog telni, aztán itt a szilveszter, januárban pedig felvételi, és onnantól már nincs visszaút. Fosások időszaka fog jönni, amíg meg nem kapom a levelet, hogy felvettek-e avagy sem.
Kíváncsi leszek, hány embertől kapok SMS-t, hány ember fog írni a falamra facebookon, vagy hányan írnak mention-t twitteren. Kíváncsi vagyok, hány embernek jut eszébe. Ugyanis a tavalyi évben egészen keveseknek jutott eszébe, hogy nekem szülinapom van. Persze, nem egy nagy ünnep, mint a karácsony, de az embernek jólesik, ha felköszöntik, nem? Mindegy is, meglátjuk! ;)
Most viszont lépek, tényleg nincs más, amit mesélhetnék. Még 229 nap nyárig! Fantasztikó :)
Minden rendben?!
Mostanság úgy tűnik, minden rendben van. A méreg elszállt, de érzem, hogy ez csak pillanatnyi állapot. Kíváncsi leszek, ez meddig lesz így, mindenesetre én örülök neki, hogy nem veszekszünk.
De a suliban.. nos.. az egy egészen más téma. Kezdem tényleg azt érezni, hogy elegem van. E-L-E-G-E-M. Mindenkiből. (Rendben, nem mindenkiből, pár emberből) Mert akkor is én vagyok a hibás, mikor ráülnek a fejemre, és akkor is, mikor bejelentem, hogy megyek átöltözni (ünneplőbe, hiszen ünnepség volt), és nekik hangosan kell mondani, hogy héé, Petra megy átöltözni, mindezt Ádámnak. Hát faszentos. Tényleg. Annyira gáz az osztályom, hogy azt már szavakba ölteni sem tudom. De hát ez van, ugyebár. Néha illek közéjük, néha nem. Mert hülye vagyok, őrült, elismerem, de ez szánalom, és gyerekesség, nem őrültség.
Egyébként néztétek a Megasztárt tegnap? Bevallom, én bealudtam a második reklámnál. Nagyon álmos voltam, pénteken 0. órára mentem, kémia korrepetálás volt, valamit ért, de azt hiszem, hogy az utána írt dolgozatom nem fogja meghaladni a 2-s osztályzatot. Reménykedni viszont szabad. Informatikából is írtunk dolgozatot, egy pár kérdést rendesen elcsesztem, de a 4-es biztosan meg lesz, ha a ponthatárok nem olyan szűkek, akkor az ötös is. Szóval már ez is eléggé lefárasztott, aztán még végig kellett ülni a nagyon izgalmas október 23-i műsort. A fotószakkor, amire most mentem először, 3-kor kezdődött, így még volt egy szabad órám, amit Bettivel a gépnél töltöttünk el, majd átmentünk a fehérbe, ettünk egy-egy almát, elvoltunk … Aztán jött a 3 óra, és lementünk a clubba, ahol is a szakkör tartva van. Nem voltunk sokan, összesen heten. Két hatodikos, nekem nem éppen szimpi csaj, egy gólya srác, akit eddig még nem is láttam, és két tizedikes csaj, az egyik ilyen nagyon extrém cuccban volt. És persze mi, én és Betti. Beszélgettünk, hogy ki mit szeret fényképezni, hogy kinek milyen fényképezőgépe van, a régi fényképezőgépekről, meg még pár dologról. Szerintem, ha összeszokik ez a kis csoport, nagyon jó dolgokat is csinálhatunk együtt, a két hatodikos csaj kivételével, mert ahogy láttam, azt sem tudják, mi az a fényképezőgép, de hát végül is, ez egy szakkör, itt majd megtanulják. Meg ki vagyok én, hogy első benyomásra ítélkezzek. Lehet hogy tök profik. Bár nem hiszem, na mindegy.
Na mindegy, a lényeg, hogy nagyon fáradt voltam, és hívott az ágy. Én meg hallgattam rá, bebújtam a pihe-puha paplan közé, és reggel háromnegyed nyolcig fel sem keltem. Nem tudom, hogy miért nem tudok ilyenkor 11-ig aludni.. Negyed egy van, és már túl vagyok a szobám kitakarításán, amiben M is nagyon sokat segített.
A nap további programjai pedig egy TVD 2x06 nézés, este faktorizálás, kettő között pedig kiválogatom a fényképeimet, amiket beviszek megmutatni, meg szerintem csinálok valami netes képalbumot valahol, ami nem a deviantart, mert az nekem oly szinten magas, hogy nagyon.
Majd jelentkezem, ha alkottam valamit. Ja és már csak 234 nap a világ legjobb nyaráig. xoxo, Debby
Harc az idővel
Annyira szeretnék anyuhoz költözni. Kár, hogy ez lehetetlen. Annyival könnyebb volna minden, és annyival boldogabban élhetnék.
Vagy csak ha ő nem lenne. Jópofiznom kell, pedig nem akarok.
De nyugi Petra, már csak 4 év, 18 éves leszel, és mehetsz. Szabad vagy. Valahogy átkecmergek azon a 4 éven. Előbb még mondjuk ennek az évnek kéne eltelnie. Háromnegyed év. Már október közepe. Közel két hét sincsen a szülinapomig. Hát nem klassz? Minden egyes nappal közelebb kerülök ahhoz a naphoz, mikor azt mondom, hogy pápá, én most megyek, és költözöm szépen anyához. Majd pedig valami távoli, nagyon távoli egyetem vagy fősuli - kollégium. Milyen jó is lesz.
De ez mind csak a távoli jövő. Most arra kell koncentrálnom, hogy felvegyenek a Neumannba, mert nem akarok a Kőrösiben maradni. De ezt már taglaltam az első postban.
Visszatérve.. tényleg nagyon hiányzik néha anya. Egy egy pillanatban, mikor itthon ülök, és sírok, annyira szükségem lenne arra, hogy itt legyen, átöleljen és azt mondja, hogy “minden rendben lesz”, ahogy azt szokták mondani. Nekem nem szokták. Mert nincs kinek. Itthon legalábbis. Mint például most. A gondolattól, hogy hozzá költözhetnék 4 év múlva is sírok. Ne kérdezzétek miért. Lehet, hogy azért, mert ez az egész dolog (amit hazatérésem után történt velem, úgy rá saccra 10 percre… - de hosszú, és most nem mesélném el, úgy sem értenétek) megalapozta a már amúgyis rossz kedvem. De lehet, hogy azért, mert tényleg, valóban hiányzik anya. 14 éves fejjel lehet néhányan ezt cikinek tartjátok - de nekem szükségem van rá. Neki bármit elmondhatok, ha hülyeség, ha rossz dolog, ha örömhír. Tényleg bármit.
De egyenlőre, -mivel négy év távlatban nem lehet előrehaladni-,csak a nyárig csináltam baloldalra egy kis számlálót. 240 nap. Elég kerek, és elég nagy szám. De hamar el fog telni. Október közepe van, és ez tök jó. Egy év múlva ilyenkor remélhetőleg tülkön ülve fogom várni a másnapi sulit, mert tudom, hogy Niki mellett fogok ülni fizikaórán, és segíteni fog megírni a dolgozatom, amit írni fogunk. Mert optimista próbálok maradni. És tudom, hogy sikerülni fog, mienk lesz a Neumann, és egy osztályba fogunk járni.
#napijótanács: Ne engedd az arcodnak, hogy uralkodjon feletted. Akárki, akárhogyan, akármilyen szándékkal, akármit mond, próbáld lenyelni, akármilyen rosszul is esik, és próbálj rá normálisan válaszolni. Mert különben.. nos hát ellenkező esetben nem sok jó dolog sülhet ki a dologból.
Komolyan ilyen lennék?
A mai nap rádöbbentett, hogy a gondoltnál is kevesebbet jelentek néhány barátomnak. Közben csak segíteni akarok. Olyan nagy gond, hogy valamit, amire megkért két osztálytársam, megcsináljam rendesen? Oké, speciel az volt a szitu, hogy megkérték, hogy csináljak róluk egy képet. Eleinte még poén volt, hogy ott állnak mögötte és mindenféle hülye pózokat vágnak.. eleinte. De mikor már csináltam körülbelül 40 képet, amin rajta vannak, mondtam, hogy oké, légyszi most már álljanak el onnan, és had csináljak normális képet. De nem álltak el. Csak azért sem. Pedig szépen kértem őket, többször is. És ők ezen akadtak ki. Jobban mondva, hát inkább azon, hogy én kiakadtam ezen. De most érthető nem? Csak segíteni akartam, erre megint kit basznak le? Igen, engem. És ő mondja magát jó barátnőnek. Állítólag az. De nincs rám jó hatással. És igaz ami igaz, L sem tökéletes. És ő sem tökéletes. Oké, én sem vagyok az, de basszus.. most komolyan csak jót akartam. Ezt hogy lehet ennyire túlspilázni? Ráadásul minden szavam kiforgatják, és úgy ha 100-szor mondom is el nekik, hogy NEM úgy értettem, hanem úgy, hogy … akkor sem értik meg. Néha - s bár ez tudom hogy rossz dolog kéne hogy legyen (az én esetemben nem igazán az) - úgyérzem, hogy nem fognak hiányozni az osztálytársaim. Egyátalán. Nem. Rossz választás volt idejönni, több okból kifolyólag is. De ebbe most nem mennék bele.
Indul a mandula
Sziasztok. Nem írnék magamról sokat, ott van baloldalt egy kis ízelítő. Aki ismer, ismer, aki nem, legfeljebb megismer. Nyugodtan írjatok ide, és vegyetek fel MSN-re, vagy followoljatok twitteren. Nem harapok, ezt szögezzük le már most az elején, értem?
Nos, a dolgok nagy távlatokban. Ismét eltelt egy hétvége, ami csöppet sem nevezhető jónak. Vagy mégis. Nem nevezhető jónak, mert ó basszus, mindig annyira várom a hétvégéket, és annyira hamar eltelnek. Nem nevezhető jónak, mert utálok vasárnaponként hazamenni és vissza csöppenni a való életbe. Nem nevezhető jónak, mert mindig parázok mikor hazamegyek, hogy mi fogad otthon. Viszont jó, nagyon is jó abból az okból, hogy még egy hét eltelt az iskolából. Annyira várom már a napot, mikor kiküldik, hogy felvettek-e a Neumannba, vagy sem. Várom a nyarat, várom a barátokat, várom az új környezetet, és várom Nikit is, de nagyon! Elmondhatatlanul várom, hogy elmenjek ebből az iskolából, és soha többet még csak rá se nézzek. De ne beszéljünk ilyen csúnyán arról a helyről, melyben 8 évig okosodtam. Legalábbis próbáltam okosodni. Hogy sikerült-e, azt január 22-én úgy is megtudom.
powered by tumblr. themed by kiyla.
